
Dr. Edward Bach
"A betegség, a betegség céljának, lényegének és gyógyításának megértéséhez létezésünk alapját, és a Teremtő törvényeihez való viszonyunkat kell megragadnunk.
A Betegség jelenléte a Személyiség és a Lélek közötti konfliktusra utal.
Fel kell ismernünk, hogy az embernek két része van:
egy lelki és egy fizikai,
és hogy e kettő közül a fizikai felbecsülhetetlenül
kisebb jelentőséggel bír.
Van a növényeknek egy olyan csoportja, amelynek tagjai viszonylag magas, illetve
az embernél magasabb rezgés szinten állnak.
E növények közül kell kiválasztanunk gyógyszereinket, mert ezek rendelkeznek
az igazi, áldott gyógyerővel.
Ezek a növények rezgéseink szintjét emelő erő birtokában vannak, így erőt kölcsönözhetnek nekünk, ami tisztítja és gyógyítja szellemünket és testünket."
Idézet: Dr. Edward Bach Homeopathic World, 1930

A Bach Virágterápia fizikai és lelki problémák hatékony szelíd gyógymódja. Minden fizikai betegséget is kísér valamilyen érzelem, mely rögzül, mélyül, majd szinte a betegség részeként együtt él a beteggel és betegségével.
A másik vetületben az érzelmi- lelki problémák hosszú távon lelki betegségeket idézhetnek elő. A kör pedig bezárul- szinte minden betegség lelki eredetű, majd a testi szinten fizikai problémákban nyilvánul meg-az érzelmek pedig mindkettőnek szoros kísérői.
A Bach Virágterápia nem a tüneteket kezeli, az okokat tárja fel. Bár mint érzelemre gyakorolt jótékony hatás felfogható-tüneti hatásúnak is, de ha jobban belegondolunk, ez is okok egyike. Ebben áll részben a Holisztikussága. Másrészt a test- lélek- szellem-kapcsolatok rendeződése indul el. Továbbá, a rendszer szemléletben a kliens saját maga aktív részese lehet az állapota alakulásának. Senki nem dolgozik helyette, a gyógyulást-állapotjavulást a saját hozzá állása-érzelem változása-saját cselekvéseinek megváltozása idézi elő. A módszer ezért „szelíd”- a beteg állapota a saját ritmusában változhat.
A Bach-virágterápia megtanít dönteni és vállalni a felelősséget. Ehhez mindenek előtt tudatos szintre hozza azt a problémát, amely "legfelül" van és amellyel éppen akkor meg tudunk birkózni. Az első keverék az un önmagunkkal szembeállító keverék. Ez azt jelenti, hogy azzal a problémával, amivel eddig nem voltunk hajlandóak szembenézni, az árnyékvilágunkból a napvilágra kerül. Képzeletbeli szemüvegünk, vagy szemellenzőnk, visszavonhatatlanul és teljesen kitisztul. Fontos megjegyezni, hogy a kellemetlen tünetek a cseppek hatására kezdetben felerősödhetnek - legyenek azok érzelmi vagy testi jellegűek. Ez mind azt jelenti, hogy hatnak a cseppek, megmozdult, elindult a kliensben a változás.
A kezdeti „rosszabbodás”,amennyiben jelentkezik, átmeneti (1-3 nap), érdemes kitartani. A Bach-virágterápiával kapott energiák megkönnyítik a felismerés és a szembesülés folyamatát. Visszahoznak a jelenbe (az itt és mostba), higgadtságot, reális helyzetértékelést és felelős döntési hajlandóságot alakítanak ki az emberben.
Összességében a hatás pozitív. Az első reakciók már a cseppek beszedésekor is jelentkezhetnek, de van, aki csak napokkal később veszi észre a hatásokat. Jóleső érzés, feldobódottság járhat át minket, mint amikor felébredünk egy igazán pihentető, kellemes alvásból. Megugrik az energiaszintünk, amit úgy élhetünk meg, hogy a cseppek bevétele után picit mindig jobban vagyunk: "minden szép és jó". Élénk álmokra is lehet számítani azoknál is, akik egyébként nem "szoktak" álmodni. Így üzen számunkra a tudatalattink, hatnak a cseppek, megkezdődik a feldolgozás. Azon kapjuk magunkat, hogy kellemesebb tempót veszünk fel, többet figyelünk "befelé". Ahogy a cseppek visszaállítják a kapcsolatot a személyiségünk és az egyéniségünk között, erősödnek megérzéseink, felismeréseink és az életünkben előforduló "véletlen" események is, amelyek tovább visznek utunkon.

A cseppek hosszabb távú szedése - egy terápiás folyamat - esetén előjöhetnek gyermekkori emlékek, érzések, fájdalmak és akár testi tünetek is. A szervezet tisztul, méregtelenít. A feldolgozás folyamata lépésről-lépésre megy végbe. Mindig csak annyi emlék jön fel, amennyit a személyiségünk még képes elbírni. Eszünkbe juthatnak régi dolgok vagy egyszerűen újraálmodjuk az eseményeket. Az álmot legtöbbször pozitív végkimenettel zárva, felülírva, átkódolva.

Tudatosodik bennünk mit hol rontottunk el és lehetőséget kapunk arra, hogy átértékeljük cselekedeteinket, jobban megértsük akkori önmagunkat, akkori reakcióinkat. A Bach-virágterápia önismeretre tanít, és rettenetesen őszintévé tesz.
Az eszenciák négy síkon hatnak: éterikus, emocionális, mentális és transzperszonális síkokon. Cél, hogy a négy sík rezgésszintje harmonikus állapotba kerüljön .
Általánosságban elmondható, hogy a Bach-virágterápiás cseppek alkalmazása során, több fázison megy keresztül az ember. Ehhez kitartás, több változó komponensű esszencia keverék szükséges és többszöri találkozás 4-5 hetente a Bach Virágterápia Tanácsadónkkal.
Minden korosztály ( újszülött- idős )és állapot részére ajánlható szelíd módszer, és mindenféle fizikai és lelki problémának hatékony kiegészítő,
illetve sok esetben Önálló gyógymódja is lehet.
(ajánlom a referencia írásokat áttekinteni)
A módszer orvos-tudományi magyarázata:
Dr. Gálik Ágnes: Természetgyógyász- Orvos által:
http://www.youtube.com/watch?v=p1qniWB6d70&NR=1
Szeretettel várom jelentkezését, amennyiben ez a módszer felkeltette érdeklődését!